A dinnyés gumicukor segít. Elmondom, hogyan.

A nemzeti trikolor ne tévesszen meg senkit. Nem a görögdinnyés gumicukorral fogják betemetni a jobb- és baloldal között húzódó árkokat. Ha valamiben segít, az nem politikai indíttatású.

 

Jobb és bal momentán annyiban játszott szerepet, hogy az egyik gumicukor bal, a másik jobb oldalra került. A vakteszten a márkafetisizmusunkat tettük próbára. Mindannyian megesküdtünk volna, hogy a Haribo leveri gyenge és pofátlan utánzatát.

Hát nem. Annak ellenére nem, hogy a másolatnak már a csomagolása is eleve úgy néz ki, hogy előbb keresném a vécéillatosítók, mint az édességek között.

A Fini illatban is intenzívebb, jóllehet elég műillattal van dolgunk. Olyan, mint a frissen viaszolt svéd padló. Igaz, a görögdinnyéhez egyiknek sincs köze, a Haribónak sem. Ha már egyáltalán kapcsolódási pontot keresünk valamiféle dinnyével, akkor leginkább a sárgadinnyére emlékeztet az illatuk, de abból a punnyadt, félig már rohadt fajtából, amit élelmes zöldségesek pofátlanul igyekeznek akciós áron ránk sózni a Fény utcai piacon.

Szóval vakteszt. Rágom, gyurmázom a számban. A Finiben az ízfokozók jobban a helyükön vannak, eléggé savanykás, nem túl édes, bár az utóízében ott a padlóviasz. Az állaga viszont határozottan feszes, gumis, megdolgoztatja az állkapcsot és úgy fogy el, ahogy kell.

A Haribo plöttyedt, habos ízében fáradt cukron kívül nem találunk semmit. De minek és mit is keresnénk?

Döbbenten állok az igazság előtt. A Fini győzött. Az már csak hab a tortán, hogy ezt még gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Már ha igaz, ami rá van írva. Mert gyanús, nagyon gyanús.

Fini 10 / 6

Haribo 10 / 4